Közzétéve: 2014. november 03.

Japán művészet

A színes fametszetektől eltekintve, a japán művészet külföldi kutatása és ismertetése bizonyos fokig elmaradt a kínai művészethez képest. Ennek több oka is van. Későbbi időre esett a japán szigetország felfedezése és behatóbb megismerése. Portugál tengerészek – Pinto és társai – 1543. évi partraszállása után ugyan a portugálok, majd nyomukban a spanyolok reális ismereteket szerezhettek az országról, a kereskedelem is ígéretesen kezdett fejlődni, de ezek a kapcsolatok még meglehetősen korlátozottak voltak, és néhány évtized múlva meg is szakadtak. Az Edo-korban (1615-1868) kormányzó Tokugawa-család vezetői a XVIII. század elején lezáratták a japán kikötőket a nyugati hajók előtt, megtiltották a kereskedelmet, miközben több hullámban folyt a japán keresztények üldözése. E szigorú intézkedések oka főleg a külső hatásoktól való félelem, a késői feudális rendszer védelme volt. A közel teljes elzárkózás 1868-ig, a Meiji-korszak kezdetéig tartott. Csak ezután indulhatott meg Japán igazi felfedezése. A japán nyelvet és kultúrát nem ismerő nyugatiak leírásai nyomán kialakult kép azonban még tarka egzotikumok világát vetítette az emberek elé. Ehhez járult a múlt század utolsó negyedében Európába jutott, az impresszionista és posztimpresszionista festők által felkapott színes japán fametszetek felfedezése, ábrázolásaiknak egyoldalú értelmezése. Jobb híján ezek általánosítása alakította ki a nyugatiak elképzelését a japán életről és az egész japán művészetről. E színes fametszetek azonban – minden művészi értékük ellenére – csupán egy korszak, sőt ezen belül is csak a késői feudalizmus feltörő városi polgárságának életét és ízlését tükrözték. Csupán egy irányzatot képviseltek a japán művészet egészéből.