Maderspach Viktor (Iszkrony, 1875. február 11. – Budapest, 1941. október 4.) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró. Életpályája
1848–1849-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája. Gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán & (...) tovább >>

Maderspach Viktor (Iszkrony, 1875. február 11. – Budapest, 1941. október 4.) erdélyi német származású magyar mérnök, sportoló, vadászati szakíró.

Életpályája
1848–1849-es szabadsághős-házaspár, Maderspach Károly és Buchwald Franciska unokája. Gyermekkorát a család Hunyad vármegyei birtokán élte.

Tanulmányait a bécsi Műegyetemen végezte. Később a családi birtokok irányításával foglalkozott. Őseitől a ruszkabányai márvány- és vasércbányát, kohót, és több ezer holdnyi erdőt örökölt.[3] A Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páring havasok jó része egykor a Maderspach család birtokához tartozott.[2] Elismert mérnök, sportoló és vadász volt. A magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is.

1914-ben az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra és az orosz frontra vezényelték. Két év szolgálat után szabadságra hazatér Iszkronyba. Az erdélyi román betöréskor gerillacsapatot vezetett a Retyezát és Páring hegységekben, a Kudzsiri-havasokban, valamint a Vulkán-hegységben (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). A trianoni békeszerződés után család birtokán maradt és – akarata ellenére – román állampolgárrá lett. 1921-ben csapdát állítottak neki, így egy magyar tiszti összeesküvésben való részvétele miatt menekülnie kellett, Szerbián keresztül Magyarországra.[2] Ennek történetét Menekülésem Erdélyből című könyvében írta le (először a Magyarság, majd a Soproni Szemle közölte). A Rongyos Gárda tagjaként részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben is, a nagy jelentőségű második ágfalvi összecsapás egyik parancsnoka volt. Legitimistaként részt vett a budaörsi csatában is, ahol megsebesült, majd fogságba került.

Később mérnökként dolgozott, valamint írásaiból élt, Székesfehérvár mellett és Mátyásföldön.

Közreműködött az 1940-es erdélyi bevonulásban. Teherautója felborulásakor szerzett sérülésébe halt bele 1941. október 4-én. 1934-től haláláig Mátyásföldön élt családjával. A cinkotai köztemetőben nyugszik.