László Gyula (Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17.) Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár.
Tartalomjegyzék
1 Életpályája
2 László Gyula és Erdély
3 Halála
4 Emlékezete
5 Művei
6 Díjak, elismeré (...) tovább >>

László Gyula (Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17.) Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár.
Tartalomjegyzék
1 Életpályája
2 László Gyula és Erdély
3 Halála
4 Emlékezete
5 Művei
6 Díjak, elismerések
7 Jegyzetek
8 Források
9 További információk
10 Kapcsolódó információk
Életpályája
Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsváron végezte, 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban végezte el. Tanárai közt olyan neves művészek voltak, mint Rudnay Gyula, Réti István, Csók István, Glatz Oszkár, Lyka Károly. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton Londonban, Rómában, Párizsban, és Firenzében járt. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, mintegy fél évig volt lehetősége Görögországban, a görög és a bizánci művészeteket tanulmányozni. 1940–1949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkívül kortársairól mintegy 600 portrét rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is. Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott, 1957 és 1980 között a budapesti tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet.