Johan Huizinga (Groningen, 1872. december 7. – De Steeg, 1945. február 1.), holland történész és indológus.
Élete
1872-ben született Groningenben, ahol apja, Dirk Huizinga pszichológia professzor volt az egyetemen. Történelmi érdeklődését a groningeni diákegylet egyik felvonulása keltette fel, melynek témája Edzard keletfríz fejedelem 1506-os groningeni bevonulása volt. Történelmi érdeklődésébe hamar melankólia vegyült, aminek egyik oka valószínűleg édesanyja korai halála volt. 1894-ben egyetemistként vett részt egy hasonló jelmezes felvonuláson, melyen Orániai Móric 1594-es groningeni bevonulását ünnepelték. Az ünnepélyt lezáró vacsorán Huizinga azt mondta, hogy a jelmezbál a hanyatlás tüneteit mutatja, s még az is lehet, hogy ez lesz az utolsó. A középkor alkonyában megjelenő elmúlás-hangulat valamint szellemtörténeti beállítottsága rokonítja Spenglerrel.
Holland nyelv és irodalom szakon tanult tovább a groningeni egyetemen, de földrajzot és történelmet, valamint szanszkrit nyelvtant is tanult. Egyetem után négy hónapot töltött Lipcsében, ahol összehasonlító nyelvtudománnyal foglalkozott, ebből a témából szándékozta eredetileg írni a doktoriját is. Ebbéli szándékát később megváltoztatva disszertációját a vidúsakáról 1897-ben védte meg Jacob Speyernél. Még ugyanebben az évben haarlemi gimnáziumban kapott történelemtanári állást. 1905-től a groningeni, 1915-től a leideni egyetemen tanított.
1902-ben megnősült, feleségétől a middelburgi családból származó Mary Vicentia Schorert-től öt gyermeke született, akiket felesége korai halála után (1914) egyedül nevelt. 1937-ben újra megházasodott. Új feleségétől, Augusta Schölvinck-től egy gyermeke született.
1916-ban tagja lett a holland Királyi Tudományos Akadémiának, ezen kívül 1915-1932 között szerkesztője volt a „De Gids”-nek, Hollandia egyik vezető kulturális lapjának.
1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tiszteletbeli tagjává választotta. Magyarországon 1936-ban járt a Szellemi Együttműködés Népszövetségi Bizottságának tagjaként.
Hollandia német megszállása után tiltakozott az ellen, hogy a németek eltávolították a zsidó származású egyetemei professzorokat. 1942-ben, R. Krannenburg egyetemi tanár kizárása elleni tiltakozásul 57 társával benyújtotta lemondását a professzori állásukról. Ezt követően 1942 augusztusa és októbere között a németek túszként tartották fogva a St. Michielsgesteli fogolytáborban, ellentétesnek érezvén a nácizmus diktálta vitalitást a Huizinga nevéhez kapcsolt dekadenciával. A nemzetközi tiltakozás hatására azonban jó körülmények között tartották, majd szabadon engedték azzal a kikötéssel, hogy nem térhet vissza Leidenbe. De Steegben telepedett le, nem élte meg a felszabadulást.
Művei
Világhírűvé A középkor alkonya (Herfsttij der middeleeuwen; 1919) c. műve tette, amelyben főleg a késő középkori francia és dél-németalföldi kultúra történeti feldolgozásával és jellegzetességeik elemzésével, a kulturális folyamatok általános törvényszerűségeit kutatta. A mű egyik egyik ihletője egy 1902-es bruggei kiállítás volt, ahol Huizinga a németalföldi primitív festők képeivel találkozott. Számos nyelvre lefordították, magyarra Szerb Antal ültette át 1938-ban. A mű a késő középkori Németalföld életét mutatja be. Huizinga szerint a kor mindenben megnyilvánuló legfőbb jellegzetessége az élet feszültsége volt: egyszerre vannak jelen ugyanis a korábbi korszak kiüresedett maradványai és az új korszak még formálódó elemei. Ez magyarázza az akkori ember szélsőséges hangulatingadozásait, melyet egyszerre jellemzett harsány életigenlés és halálvárás, vallási fanatizmus és a papok kigúnyolása, lovagiasság és kegyetlenség, asszonyszolgálat és nemi erőszak.
„ Ha a mai olvasó okiratok alapján tanulmányozza a középkor történetét, sohasem érti meg a középkori kedély féktelen lobbanékonyságát. Bár a hivatalos iratok a legmegbízhatóbb források, a pusztán belőlük alkotott képből kimarad egy fontos mozzanat: az a
hatalmas szenvedély, amely a fejedelmet és a népet egyaránt áthatotta. Kétségtelen, hogy a szenvedély a mai politikából sem hiányzik, de a társadalmi élet bonyolult rendszere megfékezi és kordában tartja. Öt évszázaddal ezelőtt azonban gyakran és erőszakosan betört a napi politikába is, felrúgva a racionális kereteket. A fejedelmekben ezek a szélsőséges érzelmek büszkeséggel és hatalmi öntudattal párosulnak, s így kétszeres erővel hatnak.
”
– A középkor alkonya, 18. old. Bp. Európa Kiadó, 1970.
Kultúrtörténeti és filozófiai nézeteinek összefoglaló műve a Homo ludens (1938), amely a játékos elem szerepét tanulmányozza az emberi alkotó tevékenység különböző területein.
A holnap árnyékában (In de schaduwen van morgen, 1935) c. műve szkeptikus jövőképet fest a nyugati életforma kulturális következményeiről. Egyik - azóta nagy karriert befutott - alaptétele szerint a modern európai embert elárasztja a tömegkommunikáció biztosította információtömeg. Ennek következtében az átlagember képtelen átlátni a saját világát, képtelen ítéletet mondani róla, és pusztán tények és adatok visszaadására képes. Az átlagemberek életét így kollektív mítoszok vezérlik. Az ilyen kultúrában az ifjúság lesz a példakép. Ezért a kultúra ahelyett, hogy felnevelné az ifjakat, maga próbál meg hozzájuk hasonulni életstílusban, divatban, fogyasztásban. A kultúrák ezen jellemzőjét Huizinga gyerekességnek, puerelizmusnak nevezte. Legfőbb jellemzőjének a hősök - ma azt mondanánk sztárok- és a hősiesség kultuszát tartja. A tömeg szeret velük azonosulni - ez viszont azt is jelenti, hogy a tömeg számára saját maga a pozitív, aki nem azonosul vele az megvetendő.
Huizinga legfontosabb művei szinte kivétel nélkül olvashatók magyarul, köszönhetően a 30-40-es évek élénk magyar érdeklődésének.
Művei magyar nyelven
A középkor alkonya. Helikon Kiadó, 1982. ISBN 963-207-746-6
A holnap árnyékában. Windsor Kiadó, 1996. ISBN 963-85472-7-8
Erasmus. Európa Könyvkiadó Kft. Mérleg Sorozat. ISBN 963-07-5823-7
Homo Ludens. Universum Kiadó, Szeged, 1990. ISBN 84-206-3539-1
Hollandia kultúrája a tizenhetedik században. Osiris Kiadó, 2001
Huizinga, a rejtőzködő, Balassi kiadó, 1999. ISBN 963-506-247-8
A történelem formaváltozásai. Válogatott tanulmányok
Válogatott tanulmányok. Pharos Kiadó, 1943. Radnóti Miklós fordításában.
