festő, grafikus
(Balassagyarmat, 1905. december 5.–Budapest, 1991. december 31.)
1924-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, mesterei 1924-1930 között: Csók István, Rudnay Gyula, Vaszary János; 1935-1937 között Benkhard Ágost. 1933: Szinyei Társaság grafikai díja; 1948: Kiváló Munkás [könyvillusztrációs díj]; 1953, 1954: Munkácsy-díj; 1972: III. Egri Akvarell Biennálé Művészeti Alap díja; Dózsa emlékkiállítás díja; Szinyei Társaság grafikai díja; 1974: érdemes művész; 1975: Munka Érdemrend arany fokozata; 1976: Magyar Nemzeti Galéria Zichy-kiállítás díja; 1980: kiváló művész. Sikeres pályakezdése ellenére felfüggesztette művészeti tanulmányait, az orvosi egyetemen tanult. 1930-1934: római ösztöndíjas. 1949-től rendszeresen részt vett az országos festészeti és grafikai tárlatokon, 1950-1968 között a Magyar Képzőművészeti Kiállításokon. Az 50-es évektől önálló kiállítására hosszú időn át nem került sor. 1959-1961 között Franciaországban élt. Életműve nagyobbik részét grafikák, kisebbik hányadát festmények alkotják, festői és rajzolói munkálkodása egymástól elválaszthatatlan. Festészete tematikus, az avantgárd irányzatoktól függetlenül bontakozott ki; Gulácsy Lajos és Csontváry Kosztka Tivadar művészetének szellemi örököse, látásmódjuk eredeti hangú megújítója. A századforduló szecessziós művészetét naiv realista, szürrealista jegyekkel elegyítette, színélménye posztimpresszionista; rajzai a manierizmus formakincsét őrzik. Kedvenc témái, ismétlődő figurái sokféle változatban és eltérő szerepben jelennek meg, jelképpé nőnek. Képi nyelvezetét finom, aprólékos rajzosság, részletező előadásmód, élénk fantázia és meseszerűség, árnyalt lélektani érzék, valamint a humor és a groteszk megjelenítés iránti vonzalom jellemzi. A 30-as évek elején a "Római Iskola" növendékeként halászképeket festett. Életképein természetelvű látásmód, tárgyilagos ember- és tájábrázolás, mediterrán hangulataiban atmoszférateremtő erő uralkodik. (E korszak alkotásai a háború alatt javarészt megsemmisültek, köztük Ünnep c. korai fő műve is.) A víz motívum az emlékezés megtartó költőiségével tért vissza a 60-as évektől (Emlékezés tava, 1966). Pályája indulásától a könyvillusztráció művészeti tevékenysége körébe tartozott. A Híd c. folyóirat illusztrátora, Krúdy, Kormos István, Nagy Lajos, Tersánszky stb. műveinek realisztikus vagy éppen álomszerű képi tolmácsolója; párizsi évei alatt Balzac, Dumas, Flaubert, Maupassant könyveihez is készített címlapterveket. 1945 után történelmi témájú festményciklusain a magyar múlt sorsdöntő eseményeit, kiemelkedő alakjait, hőseit idézte meg (Dózsa, Zrínyi). A sokfigurás, narratív realizmussal megfestett történelmi témák mellett vidéki jelenetek, a kisemberek világa is festői tárggyá emelkedett. Az életmű utolsó évtizedeinek művészetét expresszív-szürreális fantáziavilág, szín- és formagazdagság, költői festőiség jellemzi (Komédiások falun). Különös képi világában meghökkentő, a múlt világát idéző figurák jelennek meg. Rajzain és festményein ugyanazon motívumkörök térnek vissza az ízes elbeszélőkedv keretében: állat- és embervilág (lovak, macskák, leány, meztelen női testek, öreg pár); az emlékezet tárgyi-természeti kellékei: az érintetlen természet, vizek, hegyek, csodavárosok, templomok, régiségbolt; a tömérdek figurát felvonultató ünnepségek vándor komédiásokkal, cirkuszosokkal. A torz, groteszk iránti hajlamáról tanúskodnak az emberi gyengeségeket kifigurázó, de megbocsátó képei. Kiváló kompozíciós készségét, egyszerűsítő formaképzését jelzi kifejező vonalvezetése; a papír síkját egyenletesen tölti meg, a részletek gazdagon burjánzanak, nagyobb egységeket alkotnak. Technikája Czóbel Bélával és Marc Chagall-lal rokonítja. Fürdősorozatában a fürdés mint a megtisztulás, az újjászületés allegóriája szerepel. Képei jelentős részén, önironikus ábrázolásban - a mester vonásai az arcon jól felismerhetők - maga a festő is feltűnik: magányosan vagy modelljével, kintornásként, idős emberként. Szintén gyakoriak a műteremrészletek, az égre nyitott ablakok, amelyek kozmikus távlatokat sejtetnek. Maga teremtette mitologikus világában a valóság és az elképzelt eggyé válik: álomvilága sem mentes a rémálmoktól, gúnyos álomlátomásoktól, keserű iróniától. Az idilli, szinte édeni hangulatokat fanyar ízekkel köríti, az eszményi tájakban már ott az illúziók felszámolása.
Mesterei: Csók István, Rudnay Gyula, Vaszary János, Benkhard Ágost.
Egyéni kiállítások
1934 • Nemzeti Szalon, Budapest (gyűjt.) • Róma
1941, 1942 • Nemzeti Szalon, Budapest
1960 • Salon des Independants, Párizs
1968 • Sárospataki Galéria, Sárospatak
1969 • Képcsarnok, Szeged
1971 • G. Ignis, Róma
1973 • Brüsszel [Gyulai Líviusszal, Gross Arnolddal] • Balassagyarmat • Csók Galéria, Budapest (kat.)
1974 • Vác • Amszterdam • Csók Galéria, Budapest
1975 • Debrecen
1977 • Műcsarnok, Győr • Csontváry Terem, Pécs • József Attila Könyvtár, Miskolc
1978 • Csók Galéria, Budapest • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged (kat.) • Simontornyai Vármúzeum, Simonytornya
1980 • Műcsarnok, Budapest
1981 • Csepel • Kőszeg
1982 • Vigadó Galéria, Budapest
1985 • Palóc Múzeum, Balassagyarmat (kat.)
1986 • Várszínház, Budapest • Városi Ifjúsági és Művelődési Központ, Tata
1987 • Soproni Festőterem • Kastélyszálló, Szirák
1988 • Várgaléria, Veszprém
1991 • Művészetek Háza, Szekszárd (kat.) • Vigadó Galéria, Budapest
1993 • Palóc Múzeum, Balassagyarmat (kat.)
1998 • ~ emlékkiállítás, Városház Galéria, Vác.
