Közzétéve: 2013. július 02.

Gótikus művészet

Gótikus művészet
A művészet története - 7. kötet
Egyazon korban éltek, mégis más-más oldalon álltak. A XII. században járunk. Egyfelől ott van a ciszterci Clairvaux-i Bernát, aki prédikációiban kiáll az egyház szegénysége mellett, és építészeti eszménye a lehető legracionálisabb, legegyszerűbb, geometrikus formákból álló, mindenféle dísztől, festménytől, cicomától mentes templom. Másfelől ott a nagy hatalmú Suger, a Párizshoz közeli Saint-Denis apátja. Számára a templom nem más, mint a végtelen égi dicsőség földi előszobája. Az arany, az ezüst, a drágakövek és a roppant merész szerkezetek nem afféle választható kiegészítő elemek; ezek segítségével alkothat képet a hívő arról, milyen pompás, aranyló mennyország várja a halál után. Hosszú időn át Suger apát elképzelései diadalmaskodtak. A gótikus építészet a XII. századi Franciaországból kiindulva egész Európában elterjedt. Meredeken magasba törő pillérek, tornyok, fiatornyok, csúcsívek szálltak szembe a statika törvényeivel.

Miután a falak megszabadultak teherhordó szerepüktől, megjelentek a hatalmas, színes üvegablakok. „Isten fény” – jelentette ki Szent Tamás, és a katedrálisokban szétáradt a világosság. A külső tornyocskákat eközben a kimeríthetetlen fantáziájú kőfaragók szobrokkal és más faragványokkal díszítették. Ez volt az északról jövő gótikus művészet, vagyis a „gótok” művészete. Az olaszok (akik a „gótikus” elnevezéssel eredetileg pejoratívan „barbárnak” bélyegezték az újfajta művészetet) nem bánták, hogy átszivárog határaikon ez a furcsa, irracionális stílus, de sietve saját hagyományaikhoz igazították. Itáliában – néhány kivételtől eltekintve – a templomok formái kevésbé nyúlánkak, és az üvegablakok helyét inkább csodálatos freskóciklusok foglalják el.

A freskók legfontosabb alkotói között ott találjuk Cimabuét, Giottót, Ducciót és Simone Martinit. Az itáliai gótikus szobrászat képviselői (Nicola és Giovanni Pisano, Arnolfo di Cambio, Tino di Camaino és a többiek) nem a gótikában megszokott, kanyargós, táncoló vonalakkal formálják meg alakjaikat, hanem inkább az ókori római mintákat keltik új életre. De bármit mondtak is az itáliaiak, a csodálatos gótikus korszakot mégiscsak tévedés volna „barbárnak” nevezni. Ellenkezőleg, a gótika az elegancia kvintesszenciája, olyan kifinomult korszak, amikor egymás után jöttek létre a szebbnél szebb kastélyok, városi paloták, szövetek, ötvösmunkák, miniatúrákkal díszített könyvek, és közben mindent beragyogott a középkor alkonyának aranyló fénye.