Divald Kornél (Eperjes, 1872. május 21. – Budapest, 1931. március 24.) művészettörténész, muzeológus, műemlék-topográfus; író, műkritikus, fotográfus, az MTA levelező tagja.
Édesapja, Divald Károly gyógyszerészetet tanult Bécsben, majd a svájci kezdeti évek után Eperjesre hazatérve feleségül vette Steinhübel (...) tovább >>
Divald Kornél (Eperjes, 1872. május 21. – Budapest, 1931. március 24.) művészettörténész, muzeológus, műemlék-topográfus; író, műkritikus, fotográfus, az MTA levelező tagja.
Édesapja, Divald Károly gyógyszerészetet tanult Bécsben, majd a svájci kezdeti évek után Eperjesre hazatérve feleségül vette Steinhübel György lőcsei könyvkötő leányát, Steinhübel Borbálát, majd Borbála halála után annak nővérét Rózát. Bártfai gyógyszertárát eladva Selmecbányán nyitott fényképészeti műtermet, Eperjesen pedig az első magyar fototípia intézetet állította fel. Második házasságból született Kornél és két húga, Emília és Mária. Divald Kornél már kisdiák korában megszerette az utazást, kirándulást, és megismerte a fotózás minden csínját-bínját édesapja mellett, akit gyakran kísért a Tátrába, természet-fotografálásra.
Korai diákéveiben a felvidék más-más városaiban tanult, középiskolába az Eperjesi Királyi Katolikus Főgimnáziumba járt, ahol tanulmányait végig jeles eredménnyel végezte.
Eredetileg orvosnak készült. 1890-ben íratkozott be a budapesti egyetem orvosi karára. 1891 szeptemberében Rómában tett utazása során fordult érdeklődése véglegesen a művészettörténet felé. Ebben a tanévben átiratkozott a bölcsészettudományi karra, ahol a művészettörténet mellett magyar irodalmat és esztétikát tanult. Szerepet játszott a gyors döntésben, hogy ebben az időben már elkezdődött nála az a családjában örökletes hallóideg sorvadással járó betegség, amely néhány év alatt hallásának szinte teljes elvesztéséhez vezetett. Bölcsészeti tanulmányait nem tudta befejezni a betegség miatt. Klasszikus egyetemi végzettséget nem szerezhetett, tudását autodidakta módon gyarapította tovább.
1907-ben vette feleségül Dobránszky Ilonát, Dobránszky György eperjesi földbirtokos leányát. Házasságukból két fiú született, a vasúti mérnök György és az orvosi hivatást választó ifj. Divald Kornél.
Műkritikusként vált ismertté. Olyan szaklapoknak dolgozott, mint a Magyar Szemle, a Magyar Iparművészet, a Magyar Mérnök vagy az Építész Egylet Közlönye. A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. Az egykori Felvidék régiségeit, szobrait, ötvösműveit, textíliájit, az iparművészet népi, polgári és egyházi kincseit mentette meg, szálította múzeumokba, gyűjteményekbe és dokumentálta fotográfiákon is. Az önmagát tréfásan "műtörténeti detektívnek" aposztrofáló Divald Kornél az utókor emlékezetében a Szentek fuvarosaként él tovább.
1911-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Művészettörténeti munkáit Divald Kornél, míg szépirodalmi kiadványokat, elbeszéléseit, novelláit -gyermekkorának kedves patakpartjára utalva - Tarczai György írói álnéven adta közre.
Főként a Felvidék és Buda történetével, művelődéstörténetével foglalkozott.
A felső-magyarországi renaissance építészet emlékei (Bp., 1900);
A régi Buda és Pest művészete a középkorban (Bp., 1901);
A sárospataki vár (Bp., 1902);
Budapest művészete a török hódoltság előtt (Bp., 1903);
A bártfai városháza. Művészet 1905/2, 89-97.
Szepes vármegye művészeti emlékei (I–III., Bp., 1905–1907);
Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai (I–II. 1909–1911);
A renaissance építészet Zólyom vármegyében. Művészet 1911/1, 29-35.
Felvidéki séták (Bp., 1926);
Magyarország művészeti emlékei (Bp., 1927, angolul is);
A magyar iparművészet története (Bp., 1929);
Old Hungarian Art (Bp., 1931).
Szépirodalmi művei (Tarczai György álnéven)[szerkesztés]
Masolino (regény, Bp., 1902);
Öt novella (Bp., 1913);
Felvidéki históriák (Bp., 1914);
Magyar legendák (Bp., 1914);
Vitus mester álma (Bp., 1918);
Mikó solymár (Bp., 1929).